2011/01/02

Fecseg a felszín

Időnként szeretek tenni egy kisebb kirándulást emlékeim  girbegurba, meglehetősen hosszú, és egyre csak szélesedő ösvényén. Ilyenkor előbányászom tinédzserkori naplóimat a fiók mélyéről, bele-beleolvasok egyik-másikba, és belepirulok minden sorba, amit végigolvasok. Te jó ég! Mennyi minden változott az utóbbi tíz évben, de leginkább én mennyit változtam pattanásos zsíroshomlokú pubertás napjaim óta. Leginkább attól jövök zavarba, hogy hogyan és miket jegyeztem le szánalmas, de felettébb szorgalmasan vezetett kis naplóimban. Hogy tudtam olyan naív és gyermeteg stílusban (végülis gyerek voltam...), akkora nagy csacsiságokról és nonszensz badarságokról oldalakon, pontosabban oldalak százain-ezrein keresztül hablatyolni?!

Aztán persze homlokon csapom magam, hiszen ma sem vagyok másmilyen, ma is oldalakon keresztül fosom a szót bárhol és bármikor, csak egy darab papírt meg egy tollat nyomjanak a kezembe. Rendületlenül irkálom tele az apróvonalas, keményfedelű jegyzetfüzetek tucatjait, töltöm meg a sorokat  időnként bús, de többnyire édes kis semmiségekkel. Semmi sem változott, csak az imidzs meg a külsőségek és azok apró de szignifikáns kellékei. Manapság már sálas-kalapos-tarisznyás bölcsészgúnyába öltözve, időnként itt-ott a megfelelő hatásvadász idegen szavakat elejtve ál-intellektuelkedem. Egyik kezemben piros, keménykötésű Moleskine napló - Mert abba mennyire felemelő írni! Még az édes kis semmiségek is új, magasztos értelmet nyernek! Meg egyébként is, Hemingway is Moleskine-be írt, és bizony Hemingway a Moleskine-tól lett A Hemingway. Ha mezei tízcentes vonalas füzetbe jegyzetelt volna anno, manapság még Lakatos Leventénél se néznénk többnek, és könyveit 299 ft-ért árulnák a teszkóban az alsó polcon. Másik kezemben fapados burzsoá jelmezem második legfontosabb kelléke, a kis decens Parker töltőtollam, amiből csakis fekete tinta folyhat, arról az olcsó, tizenkettő egy tucat, bárhol kapható unalmas-fakulós-középkék tintáról szó sem lehet! Ha az ember már töltőtollal ír, akkor legyen annyira decens, hogy fekete tintával szántja a papírt, főleg, ha Moleskine papírról van szó. 

No, tehát, nyakam körül ott az elmaradhatatlan sál, hátam mögött színes táskarengeteg, előttem a könyvespolcon Shakespeare, Austen, Salinger, F.S. Fitzgerald, Nabokov és Kundera kötetek sorakoznak szorgalmasan (hiszen a lét könnyűsége csak eme magas irodalom társaságában válik elviselhetővé), asztalomon a magasságos Moleskine, kezemben meg a Parker, és már át is lényegültem valódi nagybetűs Intellektuellé, pedig öt perccel ezelőtt még a Barátok köztöt néztem. Ennél bölcsészebb már nem is lehetnék, hiszen már negyedik éve vesz körül az überintellektuális szellemiség az ország legjobb, legnagyobb, és legrégebbi (1635!) egyetemének bölcsészkarán. Szerintem most már lakótelepi proligyerek/ panelsuhanc / elvált szülők gyermeke / borsodi szoctámos imidzsemet származásomat  is el tudnám bújtatni a kemény munkával csip-csup kitalált és felépített burzsoá álarc mögé, HA szeretném. De köszönöm szépen, nem szeretném (még nem). Nincs azon mit szégyelni, hogy sorsod Borsod, meg hogy én azt mondom, hogy makuka, levonós, lipityóka, büszke, dumó, jösztök. Miskolcnak is megvan a maga (fapados) romantikája. Szeretem is érte.
(Ajjajj, mi is volt a célja fenomenális barokkos körmondatomnak?
Ja, megvan.)
Szóval azt próbálom kifejteni,  meglehetősen kacskaringós úton eljutva a nagy magyar igazsághoz, hogy semmi nem változott pubertás korom óta.  Na jó,  a pattanások száma csökkent az arcomon, és a homlokomon is egészen száraz manapság a bőr, fürdés után be kell kenegetni níveaszofttal. De ettől én még éppúgy fecsegek, egyre csak töltöm meg a burzsoá apróvonalas noteszeket meg a világűrt édes kis semmiségekkel. (Még a végén betömítem az ózonlyukat! Sőt, tán még a fekete lyuk bedugul majd.) Közben pedig azt képzelem, hogy  folyamatosan írom magam a kortárs magyar irodalom felé, és egyszercsak majd én is jól megjelenek.

Attól tartok pár év múlva abba fogok belepirulni, hogy mekkora balgaságokat irkáltam  23 és 3/4 évesen, szárazhomlokos-vöröshajú koromban, kapunyitási pánikom hevében az azonos cím alatt futó internetes noteszba. 
De a mai szófosással legalább nem az istenített Moleskine-ban töltöttem a drága sorokat, hanem csak(?) a világháló soha be nem telő jegyzetfüzetébe piszkítottam bele egy kicsit. És bár azt mondják, hogy az internet tollal íródik, és nem ceruzával, azért megnyugtató a tudat, hogy egy gombnyomással kiradírozhatom majd az alábbi vég nélküli fecsegést, ha egyszer úgy tartja kedvem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése